Roszík Ágnes gyermekvédelemről és a nevelőszülői hálózatról
Életkörülményei miatt egyetlen gyermek sem szakítható el a szüleitől, azonban vannak olyan helyzetek, amikor elkerülhetetlen ez a lépés. Ma hazánkban nagyságrendileg százezer gyermek van veszélyeztetett helyzetben, és legalább egyötödüket átmenetileg vagy tartósan nevelésbe kellett venniük a szakembereknek. Roszík Ágnes egyházunk gyermekvédelmi munkacsoportjának vezetője, emellett pedig a gödöllői – családok átmeneti otthonát és nevelőszülői hálózatot is működtető – Tessedik Sámuel Evangélikus Szeretetszolgálatnak az intézményvezetője. Vele beszélgettünk a gyermekvédelem időszerű kérdéseiről, így arról a rendelkezésről is, amely a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók, illetve a nevelőszülők kapcsán a kifogástalan életvitel ellenőrzését írja elő.
Roszík Ágnes 2010 óta elnöke az Átmeneti Gondozást Ellátók Országos Szövetségének, és ilyen minőségében sokat tett a szakemberek hatékony érdekképviseletéért, továbbá az ágazat mindenkori irányítójával való szoros együttműködés kialakításáért. 2023 januárjától a területi szakmatámogatási rendszeren belül a „gyermekvédelmi ellátások” országos munkacsoport vezetője. A munkacsoport feladata a területi, illetve megyei szinten jelentkező problémák, dilemmák továbbítása az illetékes szervek felé, illetve szakmai segítség és módszertani támogatás nyújtása a kollégák felé. 2023. november 12-én, a szociális munka napján – Andráczi-Tóth Veronika, a Belügyminisztérium Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya főosztályvezetőjének felterjesztésére – kimagasló szakmai tevékenységének elismeréseként miniszteri elismerő oklevelet vehetett át, majd decemberben az Erős Vár Football Club által alapított Erős Vár díj kitüntetettje lett.
– Ha azt halljuk, hogy gyermekvédelem, nagyon sokféle asszociációt társítunk hozzá, mert sok mindentől féltjük, óvjuk a gyermekeinket. Milyen értelemben használják ezt a kifejezést a szociális szférában?
– Az 1989-ben New Yorkban megfogalmazott gyermekjogi charta kimondja, hogy minden gyermeknek joga van a fizikai, szellemi, mentális és pszichés jóléthez, növekedéshez, biztonsághoz és békességhez. A gyermekvédelem keretében a gyermekek azon csoportjára fókuszálunk, akiknek ez nem adatik meg: valamiért nem nevelkedhetnek családban, vagy a nevelésükhöz a szülőknek külső szakmai segítségre van szükségük. Ily módon természetesen az érintett felnőttekkel is rendszeres kapcsolatban állunk. Az átmeneti otthonok – akár a családok átmeneti otthonai, akár a gyermekek átmeneti otthonai – lehetőséget és kapaszkodókat biztosítanak a megbicsaklott vagy kisiklott életű családoknak ahhoz, hogy talpra álljanak, összeszedjék magukat, visszatérjenek egy kiszámítható, a gyermek számára megfelelő működéshez. Ehhez azonban a szülők eltökéltsége, együttműködése is kell; segíteni csak annak tudunk, aki ezt akarja, elfogadja. A gyermekvédelmi törvény egyébként kimondja, hogy szociális körülményei, lakhatása miatt senki sem kerülhet gondozásba, tehát csak ezért egy gyermeket sem vehetnek el a szüleitől. Amikor viszont olyan súlyos problémák vannak, amelyek már a gyermek jogait veszélyeztetik, akkor nincs kérdés, ki kell emelni őt. Az alapellátás során a szülő felügyeleti joga megmarad, amikor már szakellátásba kerül egy gyermek, akkor a szülő felügyeleti joga szünetel vagy megszűnik.
– Hogyan értesülnek arról, hogy egy gyermek veszélyeztetett? Hogyan épül fel a jelzőrendszer?
– Fontos lenne tudatosítani a társadalomban, hogy minden felnőttnek kötelessége jelezni, ha azt látja, hogy egy gyermek veszélyben van, de természetesen akár kiskorúaktól is érkezhet az észrevétel. Sokan attól félve nem jelzik, ha problémát észlelnek, mert azt gondolják, ezzel valami feladatot vesznek magukra, pedig nem; a kötelességük addig terjed, amíg szólnak a szakembereknek. Végső soron a gyermekjóléti szolgálatokhoz kell, hogy befusson a jelzés. Mivel hazánkban nagyon jól működik a védőnői rendszer, ezért igen gyakran már a várandósgondozás során kiderül, ha valamilyen szempontból veszélyeztetett lehet egy gyermek. Ilyenkor már a megszületése előtt el tudnak kezdeni dolgozni a kollégák a családdal. Ugyanígy a közoktatás, a köznevelés is fontos pillér a jelzőrendszerben; sok probléma a pedagógusok jelzése nyomán derül ki. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy egy kis lélekszámú településen, ahol mindenki ismer mindenkit, vagy bizonyos társadalmi csoportok esetén, akik ezt személyes fenyegetettségként élik meg, a védőnők és a pedagógusok félnek attól – olykor nem is teljesen alaptalanul –, hogy kiderül: ők szóltak a gyermekjóléti szolgálat munkatársainak. Ezért ma már arra is van mód, hogy valaki anonim módon adjon jelzést. Illetve ugyanezért indokolt esetben a gyermek kiemelését úgy bonyolítják le – például az iskolából viszik el –, hogy a szülők nem tudják, hova kerül; ezzel védik a munkatársakat és a kijelölt nevelőszülőket is.
– Pusztán a lakhatás alacsony színvonala nem lehet indok a családból való kiemelésre – fogalmazott. Konkretizáljuk, milyen okai lehetnek akár ennek a súlyosabb lépésnek, akár annak, hogy elkezdenek foglalkozni egy családdal.
– Jellemző ok az alulgondozás, az elhanyagolás. Például rendszeresen éhesen megy iskolába a gyerek; rendezetlen a ruházata, nem kap otthon segítséget a tanuláshoz, és hasonlók. Ez sokkal gyakoribb, mint akár a verbális, akár a fizikális vagy a szexuális abúzus, és persze sokkal láthatóbb, könnyebben tetten érhető, mint ez utóbbiak. És vannak helyzetek, amikor olyan gyermekek kerülnek a látóterünkbe, akikről egyébként felelősen gondoskodnak a szüleik, de rajtuk kívül álló okok miatt hirtelen kicsúszik a lábuk alól a talaj. Lehet ez egy természeti katasztrófa, egy pénzügyi válság, az egyik szülő halála. Amikor már nem elégséges az, hogy pénzbeli vagy más típusú ellátással segítsük a családokat, akkor jön a védelembe vétel. Fontos, hogy erről sosem egyetlen munkatárs határoz, hanem mindig egy szakmai team döntése.
– Hány gyermek van ma Magyarországon valamiképpen a gyermekvédelem látóterében?
– A legutóbbi adatok szerint megközelítőleg körülbelül százezer gyermek van ma veszélyeztetett helyzetben, közülük huszonhétezren vannak védelembe véve. Huszonegyezer gyermek van szakellátásban: ebből tizennégyezren nevelőszülőknél vannak elhelyezve, tehát további hétezer gyermek ma is bentlakásos otthonokban él. Gyermekek, illetve családok átmeneti otthonaiban, összesen száznegyvenhat intézményben – a szülőket is beleszámolva – körülbelül hatezren élnek. Ezeknek az otthonoknak a jelentős része ma már nem önkormányzati vagy állami fenntartásban van, hanem az egyházak vagy civil szervezetek működtetik azokat, és ugyanígy a nevelőszülői hálózatokat is, szinte kivétel nélkül. Azt az uniós célkitűzést, amely a nagy bentlakásos intézmények felszámolását és az érintett gyerekek lakásotthonokban, illetve nevelőszülőknél való elhelyezését tartja kívánatosnak, nagyon nehéz megvalósítani, főként azért, mert az idősebb – itt leginkább a kamaszokra gondolok –, illetve a nagyon súlyos betegséggel, fejlődési rendellenességgel küzdő gyerekeket szinte lehetetlen nevelőszülőkhöz kihelyezni, nemhogy örökbe adni. Elenyészően alacsony azoknak a nevelőszülőknek a száma, akik alkalmasak és képesek akár a mozgássérült, akár az értelmi fogyatékos gyerekek speciális ellátására, gondozására. Már az ennél kevésbé súlyos nehézségekkel küzdő gyerekek kihelyezése is komoly pluszenergiákat kíván mind a hálózattól, mind a nevelőszülőtől. Meg kell oldani, hogy a gyermek rendszeresen eljusson a fejlesztésekre, felülvizsgálatokra, és ezek jellemzően a nagyvárosokban vannak, míg a nevelőszülők többsége vidéken, kis településeken él.
– Az említett százezer gyermekre hány szakember jut?
– Amikor tavaly átvehettem a miniszteri elismerést, megütötte a fülem, hogy Fülöp Attila államtitkár százezer, a szociális szféra területén dolgozó munkatársat említett. Természetesen ők nem mind gyermekvédelemmel foglalkoznak, hanem idősekkel, hajléktalanokkal, fogyatékosággal élőkkel, pszichiátriai vagy szenvedélybetegekkel, vagy épp tanya- és falugondnoki szolgálatot látnak el. Megközelítőleg tehát a társadalom 0,01 százaléka dolgozik ezen a területen, meglátásom szerint ennek legalább a háromszorosára lenne szükség ahhoz, hogy prevencióra és utánkövetésre is legyen mód. Ezekre most egyáltalán nincs kapacitásunk, pedig a megelőzés nagyon fontos lenne, a gyermekvédelem terén is.
– A gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók, illetve a nevelőszülők kapcsán június közepe óta kormányhatározat írja elő a kifogástalan életvitel ellenőrzését.
– Látható, hogy ezt a döntést társadalmi nyomásra hozták, és a bicskei gyermekotthonban feltárt pedofil-bűncselekményekre akar ezzel reagálni a kormány. A pedofilokat nem így fogják elkapni. A bentlakásos intézményekben átvilágítással, belső minőség-ellenőrzéssel, a gyerekek folyamatos monitorozásával lehet kiszűrni a visszaéléseket. Tapasztalataim szerint a nevelőszülői hálózatokban főként verbális abúzus fordul elő, vagy olyasmi, hogy elszakad a cérna, és a nevelőszülő odacsap a gyereknek, és nekünk szakemberekként erre kell reagálnunk. Hat éve működtetünk nevelőszülői hálózatot, ez idő alatt nem találkoztam szexuális abúzussal az evangélikus hálózatokon belül. Valós félelem, hogy a kifogástalan életmód vizsgálata kilépésre fog ösztönözni nevelőszülőket, és eltántoríthat új jelentkezőket, mivel vannak a kérdőívnek olyan pontjai, amelyek nagyon mélyen sértik a magánélethez való jogot, mert, mondjuk, a szexuális szokásokra kérdeznek rá. Ennél is súlyosabb következmény a hálózatok bővítésének lelassulása. Az már biztosan látszik, hogy ez az eljárás rendkívül meghosszabbítja az új nevelőszülők felvételi folyamatát. És hiába emelték meg most tizenkét százalékkal a nevelőszülők bérét, ezzel nem tudják ellensúlyozni az előbb említett intézkedéssel járó kellemetlenséget, illetve nem fognak új nevelőszülőket tömegével bevonzani. Mert látni kell azt is, hogy a nevelőszülők sokszor megélhetésként tekintenek a feladatra – és ezt nem szabad rossz néven vennünk! –, és a jelenlegi fizetés még mindig nem éri el a szakképzett-minimálbért. Az evangélikus nevelőszülői hálózatokban egyébként nagyon komoly feltételeknek kell megfelelni – tudok olyan hálózatokról, ahol sokkal engedékenyebb a szabályozás –, mi továbbra is vizsgálni fogjuk a jelentkezők érzelmi motivációját, személyiségjegyeit, családi életét, háztartását, és így tovább.
– A nevelőszülőknél elvileg átmenetileg vannak a gyerekek, és a cél valamiképpen a hazagondozás lehet. Ez milyen arányban történik meg?
– Nagyon-nagyon csekély a hazagondozás aránya. Leginkább ott fordul elő, ahol a kiemelésre egy külső katasztrófa miatt volt szükség, tehát nem a szülők személyiségében és életvitelében gyökerező mély problémák miatt. Ha utóbbiak miatt, akkor nagyon kevés az esély a hazagondozásra. Sokkal gyakoribb, hogy a nevelőszülőktől örökbe fogadó szülőkhöz kerülnek a gyerekek. Persze csak akkor, ha egészségesek, és kellően kicsik még – mert a legtöbb örökbe fogadó szülő egészséges újszülöttet szeretne. Közben meg az örökbeadási folyamat minimum fél, de inkább egy év. Nagyon fontos, hogy azok a csecsemők, akikről a vér szerinti szüleik nem tudnak gondoskodni, a kórházból lehetőleg ne bentlakásos otthonokba kerüljenek, hanem azonnal nevelőszülőkhöz, mert így van esély arra, hogy nem alakul ki náluk kötődési zavar. A leggyakrabban azok maradnak bent a rendszerben, akik betegek vagy romák vagy nem örökbefogadhatók, mert nem mondtak le róluk a vér szerinti szüleik.
– Tizennyolc éves korukig maradhatnak a gyerekek a nevelőszülőknél. Mi történik velük ezután?
– Huszonnégy éves korukig még úgynevezett utógondozásban részesülhetnek. A fiatal felnőttkori éveiket nem légüres térben kell eltölteniük, hanem kaphatnak támogatást ehhez. Lakhatnak továbbra is a nevelőszülőnél, de elmehetnek albérletbe is. A nagykorúvá válás idején egyébként kiemelt jelentősége van annak, miképpen tudjuk megvédeni a fiatalokat a hirtelen felbukkanó vér szerinti szülőktől, rokonoktól, akik gyakran a családi pótlékból addig felhalmozódott összegre pályáznak. A gyám feladata lehet, hogy ezt az összeget oly módon lekösse vagy befektesse, hogy ahhoz csak a fiatal férjen hozzá, és ne tudják kicsalni tőle. Sajnos látunk arra példát, hogy a gondozásba vett gyerekek szülei váratlanul előkerülnek, magukhoz édesgetik a gyerekeket, szeretetet hazudnak nekik, kicsalják tőlük a pénzüket, és az éppen csak felnőttkorba lépő fiatalok ott állnak kizsigerelve, kisemmizve. De ez az álérdeklődés akár az addigi örökbe adást is megakadályozhatta: korábban az volt a gyakorlat, hogy ha a szülő egy éven belül akár csak egyszer is telefonált, és felvette a kapcsolatot a gyerekkel, akkor azzal ellehetetlenítette azt, hogy örökbe adható legyen. Mostanra ezen a téren erősödött a szabályozás, és ha alapos okkal feltételezhető, hogy nem valódi érdeklődést tanúsít a szülő, akkor azt nem tekintik kapcsolattartásnak.
– A magyar evangélikus lelkészek találkozóján augusztus végén szekcióbeszélgetés keretében beszélt a jelenlévőknek az evangélikus gyermekvédelemről. Ez is apropó volt önnek az összegzésre, visszatekintésre, mint ahogy az is, hogy a közelmúltban kerek születésnapot ünnepelt. Miért a gyermekvédelem volt az, amire annak idején feltette az életét?
– Nagyon korán a saját lábamra álltam, tizenhét évesen szültem az első gyermekem. Fiatal anyaként és fiatal felnőttként volt az életemnek egy olyan szakasza, amikor borzasztóan elhagyatott és magányos voltam, és abban az állapotomban kinyílt a szemem azoknak az anyáknak és gyerekeknek a sorsára, akik hasonló helyzetbe kerülnek vagy kerülhetnek. Tulajdonképpen ez a nagyon nehezen megélt négy-öt év indított nyílegyenesen ebbe az irányba. Magam is megtapasztaltam, hogy segítséggel a mélységből is talpra lehet állni, és ezt a segítséget akartam megadni másoknak.
– Mit tart sikernek ezen a pályán?
– Szondi Lipót idegorvost, pszichiátert tudom idézni, aki a saját módszeréről azt mondta: azzal egy jobb sorsot tudott adni az embereknek. Amikor azt láthatom, hogy egy mélyszegény élethelyzetből felkarolt édesanya elvégzi a főiskolát, vesz egy házat, az egyik gyereke most fog államvizsgázni, a másik pedig érettségizni, és azt mondhatom, hogy ebben volt valami szerepem, akkor ezért mérhetetlenül hálás vagyok.
– Nagy felelősség a legkisebbekkel és a legkiszolgáltatottabbakkal foglalkozni. Hogyan birkózik meg ezzel?
– Nagyon komolyan veszem az imádkozást, napi szinten minimum egy, de inkább két órát fordítok erre. A szakmai döntéseimet végigimádkozom, és leteszem Isten kezébe. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem dönthetek rosszul, de szilárd meggyőződésem, hogy ha Istennel valódi kapcsolatot teremtve, az ővele való együttlétből táplálkozva, tiszta szívvel hozok meg egy döntést, akkor nyugodt lehet a lelkiismeretem, és még ha hibázok is, akkor ő azt ki fogja javítani, és nem történhet visszavonhatatlan, jóvátehetetlen hiba. Emellett nagyon fontos az is, hogy olyan kollégák vesznek körül, akikkel kiegészítjük egymást, és akikre bátran számíthatok és támaszkodhatok. Ebben a hivatásban olykor nagyon kemény döntéseket kell meghozni, és ezeknél ki kell zárni a sajnálatot, nem szabad, hogy ez befolyásoljon, és ha valaki erre nem képes, akkor nem alkalmas gyermekvédelmi szakembernek.
– Az empátia, a gyöngédség voltaképpen itt nem erény?
– Másképp fogalmaznék: a fókusz mindig a gyermeken, az ő érdekein kell, hogy legyen. Nem hathat meg a szülők sírása vagy fogadkozása: ha tényleg fennáll a veszélyeztetettség, akkor ki kell emelni a családból a gyermeket. Ugyanakkor igenis jóindulatú emberek dolgoznak ebben a szakmában, egy reménytelen családért is minden követ megmozgatnak, és amíg csak elkerülhetetlenné nem válik ez a lépés, addig mindent megtesznek azért, hogy a gyerek a vér szerinti családjában maradhasson. Volt olyan családom, ahol a férj törekvő és dolgos volt, a feleség viszont enyhén értelmi fogyatékos, de közben meg eszményi anya: érzelmileg nagyon közel állt a gyerekekhez, és ők is nagyon szerették az anyukájukat. Végeredményben kvázi egyszülős családként működtek, az apa erején felül végezte a feladatokat. Ebből a családból vétek lett volna kiemelni a négy gyermeket, holott az indok meg lett volna rá. És akkor addig mentünk, amíg megoldást nem találtunk a problémáikra. Mert a családból való kiemelés még akkor is óriási trauma a gyerekeknek, ha az életvitelük, a körülmények, az esélyeik ezáltal jobbá válnak.
A Magyarországi Evangélikus Egyházban 2024 szeptemberében a gyermekvédelmi munka két családi és gyermekjóléti szolgálatot, egy bölcsődét, tizenkét családi bölcsődét, két családok átmeneti otthonát és négy nevelőszülői hálózatot ölel fel, továbbá az esélynövelő ellátások keretében egy Biztos Kezdet Gyerekház és tanoda működik. A gyermekvédelmi munkacsoport 2021 októberében alakult meg, az aktuálisan előttük álló cél az evangélikus gyermekvédelmi módszertan megalapítása 2025 januárjától.