Filmek az evangélikus diakóniáról, intézményekről és szolgáltatásokról
Evangélikus diakónia
A szeretetszolgálat magában rejti az elfogadás és továbbadás képességét. Az előbbi nem más, mint az Istentől kapott kegyelem, amelyre az utóbbi épül, s amely a hála jeleként a mindennapi kereszténységben ölt formát. A diakónia képletes meghatározása: „a kezek evangéliuma”. A kifejezés Sztehlo Gábortól, a legendás evangélikus lelkésztől származik, aki a vészkorszakban gyermekek ezreit mentette meg, befogadó gyermekotthonokat létesítve számukra. Sztehlo tette le az ötvenes években a mai diakóniai munka strukturális
alapjait. Megfogalmazása szerint „[a] diakónia és istentisztelet nem választható el egymástól: az oltártól indul ki, és oda is érkezik vissza.”
Diakónia napja
Ahogy minden évben, úgy 2023-ban is az evangélikus szeretetszolgálat intézményi kereteinek lefektetésében úttörő szerepet vállaló Sztehlo Gábor lelkész születésnapján ünnepelte a diakónia napját a Magyarországi Evangélikus Egyház. Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban szeptember 25-én előbb hálaadó istentiszteletet tartottak, majd kitüntetéseket adtak át, végül megkoszorúzták a néhai lelkésznek a templom előtti téren
álló szobrát.
Családi bölcsöde
A családi bölcsőde olyan kiscsoportos, családias szolgáltatás, amelyben a gyermekeket életkoruknak és szükségleteiknek megfelelő étrendet, pihenést és levegőzést magában foglaló napirend alapján gondozzák, nevelik. A családi bölcsődében dolgozó szakemberek egészséges környezetet, a gyermekek fejlődését biztosító szeretetteljes légkört, személyes figyelmet, szabad játék és mozgási lehetőséget biztosítanak, segítik a világ megismerését, az egészséges életmód szokásainak elsajátítását, támogatják önállóságukat, társas kapcsolataik alakulását.
Családok átmeneti otthona
A családok átmeneti otthona megszakítás nélkül működő olyan bentlakásos intézmény, amely gyermekjóléti alapellátás keretében a gyermek és szülője számára nyújt átmeneti gondozást. A Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásában a Tessedik Sámuel Evangélikus Szeretetszolgálat Gödöllőn 40 férőhelyen, az Oltalom Szeretetszolgálat pedig Nyíregyházán, ugyancsak 40 férőhellyel működtet Családok Átmeneti Otthonát. Intézményeink küldetése menedéket nyújtani a különböző gondokkal küzdő, krízishelyzetbe került családoknak. Arra törekszünk, hogy együttműködve az eset során érintett szakemberekkel és családdal, közösen dolgozzuk ki alternatíváikat, lehetőségeiket a nehézségeik megoldására.
Tanyagondnoki szolgálat
A falugondnoki és a tanyagondnoki szolgáltatás célja a falvak és a külterületi vagy egyéb belterületi, valamint a tanyasi lakott helyek intézményhiányából és a közlekedés nehézségéből eredő hátrányainak enyhítése. Az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatáshoz, valamint egyes alapszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, továbbá az egyéni és közösségi szintű szükségletek teljesítésének segítése.
A szolgáltatás a jogszabályban részletesen meghatározott feladatokat látja el.
Hajléktalanok otthona
A hajléktalan személyek otthona olyan szociális intézmény, ami teljeskörű ellátást nyújt az életkoruk, egészségi állapotuk, valamint szociális helyzetük miatt rászoruló személyeknek. A hajléktalanok otthonában olyan hajléktalan személy gondozása biztosított, akinek az ellátása kora, egészségi állapota miatt tartós ápolást, gondozást igényel.
A teljeskörű ellátás azt jelenti, hogy a hajléktalan személyek otthona napi legalább háromszori étkezést szükség szerint ruházatot, annak tisztítását, fizikai és mentális gondozást és egészségügyi ellátáshoz való hozzájutást, valamint lakhatást biztosít.
Szenvedélybetegek nappali ellátása
A szenvedélybeteg személyek nappali intézménye az önkéntességre és a speciális segítő programokra épülve biztosítja az igények alapján a felvilágosító, tanácsadó, tájékoztató, kulturális, szabadidős, képzési, átképzési állásközvetítő, védett lakhatást elősegítő, lakossági és családi programok szervezését és lebonyolítását, valamint ártalomcsökkentő szolgáltatást nyújt.
Fogyatékosok személyek támogatott lakhatása
A fogyatékos személyek támogatott lakhatása olyan szociális intézmény, ami az igénybe vevő életkorának, egészségi állapotának és önellátási képességének megfelelően segíti az életvitel fenntartását. Biztosítja a lakhatást az egyéb támogató technikák alkalmazásával végzett esetvitelt és a társadalmi életben való részvételt.
Szenvedélybeteg személyek támogatott lakhatása
A szenvedélybeteg személyek támogatott lakhatása olyan szociális intézmény, ami az igénybe vevő életkorának, egészségi állapotának és önellátási képességének megfelelően segíti az életvitel fenntartását. Biztosítja a lakhatást az egyéb támogató technikák alkalmazásával végzett esetvitelt és a társadalmi életben való részvételt.
Oltalom jelenlét pont Nagycserkeszen
Nagycserkeszen magas az aluliskolázottak száma, a munkanélküliségi ráta és a hátrányokkal küszködő gyermekek száma. Jellemző a családi házak nem megfelelő állapota, az elégtelen lakáskörülmények. Jelenlét alapú komplex szociális kísérésünk által az elmúlt évek során végeztünk lakhatási beavatkozásokat. A gyermekek védelme érdekében mindennapokban kapcsolatban vagyunk a családokkal, hogy rászorultság és szükség esetén azonnali segítséggel szolgálhassunk. Igyekszünk álláskeresési tanácsokkal is segíteni, hogy a munkát keresők felkészültebbek legyenek, megfelelő ismereteket szerezzenek az álláskeresésről, a munkaerőpiacra való belépés csatornáiról, a szükséges dokumentumairól, a munkaerőpiacra történő bejutásuk vagy visszatérésük felgyorsuljon, megelőzve ezzel a hosszú távú munkanélküliségüket.
Fogyatékosok otthona
A fogyatékos személyek otthona olyan szociális intézmény, ami teljeskörű ellátást nyújt azoknak a fogyatékos személyeknek, akinek az oktatására, képzésére, foglalkoztatására, valamint gondozására intézményi keretek között van lehetőség.
A teljeskörű ellátás azt jelenti, hogy a fogyatékos személyek otthona igény szerint napi legalább háromszori étkezést szükség szerint ruházatot, annak tisztítását, fizikai és mentális gondozást és egészségügyi ellátáshoz való hozzájutást, valamint lakhatást biztosít.
Fogyatékosok nappali ellátása
A fogyatékos személyek nappali intézménye elsősorban saját otthonukban élő és önkiszolgálásra és önmaguk ellátására részben képes vagy részben sem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos, illetve autista személyek részére biztosít napközbeni tartózkodásra lehetőséget. Azt, hogy kit nevezünk fogyatékos személynek az jogszabályban van meghatározva. A fogyatékosság tényét orvosi vagy egyéb szakértői dokumentummal kell alátámasztani, amit mellékelni kell a kérelem benyújtásakor. A nappali intézményben általában érzékszervi, mozgás, értelmi, autista vagy többféle fogyatékossággal rendelkező halmozottan fogyatékos személyek részére nyújtanak szolgáltatást és napközbeni elhelyezést.
Idősek otthona
Az idős személyek otthona olyan szociális intézmény, ami teljeskörű ellátást nyújt azoknak a személyeknek, akik a meghatározott gondozási szükséglettel rendelkeznek, de rendszeres fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igényelnek és a rájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötték. A teljeskörű ellátás azt jelenti, hogy az idős személyek otthonában napi legalább háromszori étkezést szükség szerint ruházatot, annak tisztítását, fizikai és mentális gondozást és egészségügyi ellátáshoz való hozzájutást, valamint lakhatást biztosítanak. A szolgáltatás olyan épületben vagy helyiségekben kerül megszervezésre, ami megfelel a jogszabályban meghatározott feltételeknek. Jelentkezhet az otthonba az együtt élő házastárs, élettárs, testvér és fogyatékos közeli hozzátartozó gondozási szükséglet hiányában is.
Idősek nappali ellátása
Az idős személyek nappali intézménye olyan idős embereknek nyújt támogatást, akik a saját otthonukban élnek és önmaguk ellátására még részben képesek. A szolgáltatás olyan épületben vagy helyiségben kerül megszervezésre, ami megfelel a jogszabályban meghatározott feltételeknek. A nappali ellátásban napközben lehet tartózkodni és van lehetőség a pihenésre, az étkezésre vagy akár a mosás, tisztálkodás elvégzésére is. Általában hétköznap a reggeli óráktól késő délutánig tart nyitva. A szolgáltatásban dolgozó szakemberek segítenek az idős embereknek megszervezni a hétköznapokat, odafigyelni az egészség vagy mentális állapot megőrzésére, beszélgetni, kapcsolatokat ápolni és a családtagokat, hozzátartozókat is bevonni a programokba.