Herkely Melinda elhívatása az idősek és a fogyatékkal élők felé szól
Budapest XV. kerületében, Rákospalota kertvárosias övezetében kis evangélikus szigetre érkezünk. A forgalmas Régi Fóti úton álló evangélikus nagytemplomot elhagyva a jóval csendesebb Juhos utcába kanyarodunk. Itt áll – szoros ölelésben – szép, fehér tornyával a palotai gyülekezet kistemploma, mellette az idősek otthona. A közel két évtizede létesített Bolla Árpád Evangélikus Szeretetotthon élére ez év nyarán új vezetőt választottak. Herkely Jánosné, Melinda korábban a Sarepta Evangélikus Szeretetotthon ápolási vezetője volt; fiatalkora óta elhívása van az idősek és fogyatékkal élők közötti szolgálatra. Nagy lelkesedéssel, máris konkrét formát öltő tervekkel vágott bele a számára is új elemeket hozó munkába. Pályája új állomásáról és mellőzendő sztereotípiákról is beszélgettünk.
A 2005-ben létesült otthon története szimbólumként is figyelemre méltó: a palotai evangélikusok a kistemplomot körülvevő épületeket építették át, majd bővítették; széles körű összefogás eredménye a mai állapot. Bolla Árpád evangélikus esperes-lelkész (1931–2006) egykori gyülekezetének tagjaitól indult a kezdeményezés, hogy az általa alapított szeretetotthon – a halála után hat évvel – az ő nevét vegye fel.
Esős nap reggelén érkezünk, a kóddal nyitható kapuban Herkely Melinda fogad. Mielőtt leülnénk az irodában beszélgetni, bejárjuk az épületet. Az ebédlőnek is használt közösségi térben délelőtt foglalkozásokat is tartanak. A harmincnyolc férőhelyes otthon jelenleg teljes létszámmal üzemel. A húsz szobában – egy- és kétágyasak – fürdőszoba, tévé, a földszinten kertkapcsolat, kis terasz. A földszint teljes felújítása, akadálymentesítése megtörtént Roszík Ágnes megbízott intézményvezető ittléte alatt, most az emeleti szobák vannak soron.
Egy cél felé tartva
Herkely Melinda az egészségügyi tanulmányai után a Baptista Teológiai Akadémián szociális munkás és missziói szakot végzett, később intézményvezetői végzettséget is szerzett. 1990-ben kezdett dolgozni a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetotthonban (Sareptában); az évek során ápolási vezető lett.
„Lucfalváról származom, megtérésemet Széll Bulcsú lelkész szolgálata idején éltem át – meséli, amikor eddigi életútjáról kérdezzük. – Kezdettől részt vettem az ifjúsági munkában, az ifivel pedig Győri János Sámuel akkori ősagárdi lelkész ifjúsági óráira is jártunk. A zene, az éneklés mindig meghatározó volt számomra.
Férjemmel is Lucfalván ismerkedtem meg, ma már öt felnőtt gyermek és három unoka boldog szülei, nagyszülei vagyunk. Életem meghatározó igéje Róma 8,28: »Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál…«”
Gregersen-Labossa György lelkész kereste meg őt azzal, hogy szeretné felkérni: vegye át a megbízott intézményvezetőként egy évet itt töltő Roszík Ágnes helyét. „Eleinte tiltakoztam. Szívem-lelkem a Sareptáé – mondtam –, a munkatársakkal, lakókkal erős kötődésem alakult ki. A lelkész úr csak annyit mondott: »Melinda, beszéld meg a férjeddel és persze a Jóistennel, akivel szoktad.«” A Biblia olvasása, jó néhány ige tanulmányozása segített a kérdést döntésre vinni; Isten olyan igékkel erősítette őt, amelyek változásra bátorították: „Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben” – olvasta (Zsolt 91,11–12). Férje is a teljes támogatásáról biztosította őt ebben az ügyben. Elindult.
„Roszík Ágnessel beszélgetve rájöttem: mi egy hullámhosszon vagyunk, egy cél felé megyünk. Amit ő itt elkezdett, én folytatni szeretném. Ugyanazok a céljaink. Arról is biztosított, hogy mindenben támogat.” Ezzel a mentorálással, valamint az országos iroda diakóniai osztályával mint segítő „hátországgal” vette át a szolgálatot.
Igazi csapatmunka az otthon működtetése: a tizenhat fős munkatársi gárdából Portikné Ivácson Edit ápolási és Koller Edit gazdasági vezetővel mi is találkozunk, amint Szűcs Gyulával, a gondnokkal is, aki tizenöt éve hűségesen végzi munkáját, és a helyi gyülekezet tagja.
Az Úr jósága, hogy még élünk
Az otthon napirendje tartalmas időtöltést nyújt az időseknek. Melinda sorolja: a reggeli és a kávé után áhítat, tízórai előtt csoportos torna, utána készségfejlesztés, kulturális, zenei vagy nosztalgiafoglalkozás meg egy kis agytorna. Ebéd és a csendespihenő után ismét a közösségi térben gyűlhetnek össze, jó időben pedig a kert lehet a helyszíne a beszélgetésnek, sétának, játéknak. „Délutánonként nagy élet van: népdaloznak, amíg itt vagyok, ezt a mulatós éneklést hallgatom” – teszi hozzá. Uzsonna után egyéni beszélgetések, aztán vacsora, majd nyugovóra térnek a lakók.
„Keddenként, az áhítatom előtt elénekeljük Az Úr jósága, hogy még élünk a földön kezdetű dalt, az igei rész előtt pedig a Szívem csendben az Úrra figyelt. Már nagyon jól tudják” – mondja. A technika jóvoltából egyes szobákban bluetoothos lámpa és zenehallgatási lehetőség is van, az intézményvezető most készül ezeknek a személyre szóló beállítására.
Mit jelent praktikusan, hogy az otthon evangélikus fenntartásban működik? – kérdezzük. „Bárki kérheti a felvételét, de a házirendben szerepel, hogy aki beköltözik, az tiszteletben tartja a felekezeti jelleget és a hitéleti alkalmainkat. Bár nem kötelező a részvétel, meghatottan látom, hogy a nem evangélikusok közül is sokan, de még a demens lakók közül is többen ragaszkodnak hozzá, hogy lehozzuk őket.” Melinda komolyan veszi igehirdetői feladatát is: „Nekik ez az életük utolsó szakasza. Nem mindegy, hogy ki hogyan tölti el, és az sem, hogy hová megy majd. Igenis életről-halálról van szó! Látom, hogy figyelnek; volt, akinek könnyes lett a szeme.”
Fontos a gyülekezeti háttér is: Ponicsán Erzsébet intézményi lelkész hetente tart áhítatot, az otthon lakói részt vesznek az istentiszteleteken. „A gyülekezet tagjai önkéntesként látogatói a gondozottaknak. Tervem, hogy a saját, kispesti gyülekezetemből hívok zenélni fiatalokat – egy ilyen alkalom már volt is nyáron –, nagy öröm volt együtt muzsikálni” – mondja az intézményvezető.
Sztereotípiák és valóság
Végül arról beszélgetünk, hogy vannak-e olyan sztereotípiák, amelyek bennünk élnek az időseket vagy fogyatékkal élőket gondozó otthonokkal kapcsolatban, és ideje helyreigazítani. „A fogyatékkal élőkre sokan félelemmel, akár viszolygással tekintenek, mert nem ismerik a reakcióikat. Ami idegen, az félelmet kelt. Ennek az az orvossága, hogy merjük megismerni őket. Kell egy találkozás, kapcsolódási pont, ami által feltárul, mennyire aranyosak, szerethetőek. Olyanok, mint egy nagy gyerek. Ha odamegy hozzájuk az ember, már meg is szólítják, és csak jóindulattal fordulnak felénk. Arra bátorítanék, hogy a bennünk lévő falakat bontsuk le.”
Az idősotthonok világa sem mentes a félreértésektől. Herkely Melinda szerint az aktív korosztály fél szembesülni az időskorral, a betegséggel, a test változásainak látványával. „»Megöregedtek. Én is ilyen leszek?« – gondoljuk, és talán nem szeretnénk előre látni a jövőnket. Szintén nem merünk szembenézni a haldoklás folyamatával. Ha mégis képes egy család arra, hogy »elengedje« a már fél lábbal odaát lévő rokonát, és kifejezi neki a háláját, a szeretetét, akkor segít neki békében eltávozni. Bár úgy tűnik, hogy nem reagál rá, higgyük el, mindent hall! Régen az öregség, a halál és mindaz, ami körülveszi, nem jelentett szakadékot a generációk között. Mi állítottuk ezt elő, amint az idősotthon rossz sztereotípiáját is. Felejtsük el, hogy ide »bedugják« a nagyszülőt, ez nem igaz! Az idős, demens ember fokozott ápolást, figyelmet igényel, amit a modern életvitel mellett a családok nem tudnak megadni. Érdemes ezeket a nem megalapozott beidegződéseket saját tapasztalatokkal helyretenni. Bátorság és nyitottság kell hozzá, s remélem, a mi itteni szolgálatunk, a családok felé nyitott otthonunk is hozzájárul ehhez.”
Forrás: https://www.evangelikus.hu/hireink/riport/angyalait-kuldte-elotte