Huber Etelka 1887. július 1-jén népes család gyermekeként született Pusztaszentlôrincen. Édesapja, a római katolikus vallású Huber János, korábban uradalmi kertészként dolgozott, késôbb azonban saját vállalkozásba fogott. Édesanyja, Schuster Mária evangélikus szelemû nevelése meghatározó erôként formálta késôbbi életét. Gyermekéveit édesanyja szülôvárosában, Somorján töltötte, ahol ekkoriban édesapja nagyobb méretû kertet bérelt. Itt végezte el az elemi iskolát, majd a polgári iskola négy osztályát. Ahogyan arról önéletírásában val, már kora gyermekkorában vonzalmat érzett magában a betegek ápolása iránt. 13 esztendôs korában isteni útmutatásnak tekintette, mikor egy kezébe került evangélikus folyóiratban elôször olvashatott a pozsonyi diakonisszanôvérekrôl és szolgálatukról. Bár édesanyja azt remélte, hogy a polgári iskola befejezését követôen lánya egy jómódú család kisebb gyermekei mellett nyerhet alkalmazást, ô végül a pozsonyi anyaházban vállalt munkát. Hat hónapnyi ott töltött idô után felvételét kérte a közösségbe, ám erre fiatal kora miatt még nem kerülhetett sor. Végül 18 éves korában, 1905. szeptember 17-én avatták diakonisszanôvérré. Az elsô néhány esztendôben elsôsorban betegápolással foglalkozott, nem csupán Pozsonyban, hanem az anyaház több külsô álomásán is: Nyitrán, Rozsnyón, Zólyomban, Kiskunfélegyházán és Bécsben. 1908—1909-ben egy esztendôt Bajorországban tölthetett, melynek keretében Hof város diakonissza kórházában részesült betegápolási továbbképzésben. Idôközben megállapodás született a pozsonyi anyaház és a gyôri gyülekezet között, melynek értelmében Gyôrben diakonissza á lomás létesült. Huber Etelka és Frühwirth Auguszta nôvérek 1910 tavaszán kezdték meg szolgálatukat a városban, ahol a gyülekezet által mû köd te tett árvaház és idôsotthon irányítását vállalták magukra. Ettôl az idôponttól kezdve Huber Etelka élete egybefonódott a gyôri 2 diakonissza szolgálattal. Bár az elsô világháború következtében néhány évig szünetelt az evangélikus szeretetintézmények mûködése Gyôrben, ám 1926-ban úgy döntött a gyülekezet, hogy intézményeit ismét megnyitja. Az újászervezôdés elômozdítása érdekében újból felvették a kapcsolatot Pozsonnyal, s kimondottan Huber Etelkát kérték fel a gyôri diakonissza munka megszervezésére. Így ô volt az, aki ott bábáskodott a felálló gyôri diakonissza anyaház elsô bizonytalan lépéseinél, majd mikor 1930-ban önálló, Pozsonytól független intézménnyé vált, ôt választották meg annak elsô fônöknôjéül. Ennek köszönhetôen kulcsszerepet játszott az 1930-as években bekövetkezett óriási fellendülés megvalósításában. Ebben az idôszakban nem csupán az anyaházban szolgáló diakonisszák száma emelkedett, hanem ezzel párhuzamosan a gondjaikra bízott munkaterületek is dinamikusan gyarapodtak. Hamarosan kicsinek bizonyult az elsô világháborút megelôzôen épült gyôri szeretetház, így azt újabb szárnnyal bôvítették, majd Börcsön létesítettek árvaházat. Emelett a külsô állomáshelyek száma is folyamatos növekedést mutatott. Ugyan a második világháború a gyôri diakonisszák munkáját is nehezítette és sok szempontból visszavetette, ám az 1940-es évek közepén egy újabb felívelés vette kezdetét, melynek majd csak a megváltozott politikai környezet vetett véget. Huber Etelka azonban ezt az idôszakot már nem élte meg, mivel 1948. október 5.-én csendesen távozott ebbôl a világból. Ahogyan azt munkájának méltatói egytôl-egyig kiemelik, igazi nagysága nem az elért külsô eredményekben mutatkozott meg, hanem a Krisztus útjára térített lelkek bizonyságtevô életén keresztül. E téren kifejtett hatását talán Túróczy Zoltán fogalmazta meg legszebben: „Az élet beszédének /Fil. 2:16./ volt nagy prédikátora. Prédikált már a külsô megjelenése is. Ahol megjelent, a Krisztus jó illatával telt meg a ház. /János 12:3./ … Prédikált minden mozdulata, egész élete. A szívét érezte meg leghamarabb mindenki. Szeretetével szolgált a legtöbbet. Szavának bizonyságtevésével és életnek beszédével egyformán Krisztushoz szerette az embereket. … Prédikált a Gyôri Diakonissza Anyaházat vezetô szolgálata is. Nagy család volt a kezére bízva: diakonisszák, öregek, árvák, internátusi növendékek. S ô mindegyiknek édesanyja tudott lenni. … Prédikált a szenvedése is. Úgy szenvedett, hogy közben is mindig Urát s övéit szerette, és Krisztusát dicsôítette. … Lelke szerteszét szolgált az országban diakonisszáiban. Prédikáló élete holta után is prédikált.” Elhunytával egy korszak zárult le. Halálával pótolhatatlan ûr keletkezett az anyaház utolsó néhány évének mûködésében, még akkor is, ha a keze alól kikerült diakonisszák legjobb tudásuk szerint igyekeztek továbbvinni tanítását, szellemiségét az anyaház 1951-ben bekövetkezett megszűnéséig és azt követően is. Így rajtuk keresztül élete valóban holta után is prédikált.  

 

forrás: Világi Dávid történész, levéltáros