Gyermekjóléti alapellátásaink
Gyermekek esélynövelő ellátása
Biztos Kezdet Gyerekház
A Biztos Kezdet Gyerekház célja a szociokulturális hátrányokkal küzdő, elsősorban a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek egészséges fejlődésének biztosítását támogató, fejlődési lemaradását kompenzáló, a szülői kompetenciákat erősítő, a szülő és az óvodába még nem járó gyermek számára együttesen nyújtott társadalmi felzárkózást segítő prevenciós szolgáltatás biztosítása.
A Biztos Kezdet Gyerekház a gyermek sikeres óvodai beilleszkedése, valamint a gyermek és a család sikeres társadalmi integrációja érdekében együttműködik különösen a család- és gyermekjóléti szolgálattal, a család- és gyermekjóléti központtal, a védőnői szolgálattal, az óvodával, a helyben elérhető egyéb, a gyermekek és a gyermekes családok számára szolgáltatást nyújtó intézménnyel, valamint szükség esetén a gyermekvédelmi jelzőrendszer egyéb tagjaival.
A Magyarországi Evangélikus Egyházban gyülekezeti fenntartásban a Filadelfia Biztos Kezdet Gyerekház működik egyedül ilyen szolgáltatásként.
Tanoda
A Diakóniában a gyermekek esélynövelő szolgáltatása körébe tartozó tanoda szolgáltatást az Oltalom Szeretetszolgálat nyújtja. A Felfedező Tanoda Nyíregyháza MJV sajátos településszerkezetét alkotó tanyabokrok egyikén, a Kertvárosi Evangélikus Egyházközséghez tartozó mintegy 17 tanyabokor központjában, Benkőbokorban található.
A tanoda elsősorban a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, vagy hátrányos helyzetű vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek és kivételesen fiatal felnőttek részére nyújt szolgáltatást.
– önkéntesen igénybe vehető társadalmi felzárkózást segítő
– a személyiségfejlődés egészét szem előtt tartó prevenciós szolgáltatás
A kötelező tanórai és egyéb foglalkozásokon való részvétel idején kívül, valamint a tanítási szünetekben segíti elő:
– a szociokulturális hátrányok kompenzálását,
– a tanulmányok folytatását,
– a társadalomba való sikeres beilleszkedést,
– az életpálya-tervezést és a szabadidő hasznos eltöltését
A Felfedező Tanoda célcsoportját azok a hátrányos helyzetű, ill. halmozottan hátrányos helyzetű, elsősorban rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek alkotják, akik egyrészt a működési helyszínhez tartozó bokortanyákon élnek, másrészt, akik a városban működő Családok Átmeneti Otthonainak ellátottjai és harmadrészt az Oltalom Szeretetszolgálat Nevelőszülői Hálózatában foglalkoztatott nevelőszülőknél élő ideiglenes hatállyal elhelyezett vagy nevelésbe vett gyermekek.
A tanoda a szolgáltatásait a helyi sajátosságokra és a gyermekek egyéni szükségleteire építve, a szülők bevonásával, a gyermek nevelési-oktatási intézményével, a család- és gyermekjóléti szolgálattal, a család- és gyermekjóléti központtal, a helyben elérhető egyéb, az érintett korosztály számára szolgáltatást nyújtó intézménnyel, valamint szükség esetén a gyermekvédelmi jelzőrendszer egyéb tagjával együttműködve nyújtja. A szolgáltatásnyújtás helyszínén kizárólag tanoda ellátás biztosítható.
A tanulók a tanodát heti rendszerességgel, heti 2×2 órában látogatják, s vesznek részt folyamatosan a különböző fejlesztő alkalmakon az Egyéni Fejlődést Támogató Motivációs Tervükben meghatározott szükségletekkel és célokkal összhangban.
A tanoda szolgáltatás egyik leghangsúlyosabb eleme a tanulástámogatáshoz, és az iskolai lemorzsolódás csökkentéséhez kapcsolódó szolgáltatás, melynek célja az iskolai sikeresség növelése, önálló tanuláshoz szükséges alapképességek megerősítése, kulcskompetenciák, alapkészségek fejlődésének támogatása, felzárkóztatás. A fejlesztések elsődlegesen a humán és reál, az idegen nyelvi és az IKT kompetenciák fejlesztésére irányulnak, de a helyes tanulástechnika elsajátítása, valamint a háztartási ismeretek bővítése is kiemelt feladat. A foglalkozások a nem-formális pedagógiai módszerek segítségével zajlanak, melyek közül kiemelkedik a társasjáték-pedagógia.
Gyermekjóléti szolgáltatás
A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését.
A gyermek testi, lelki egészségének, családban történő nevelésének elősegítése érdekében kiemelten kezeli
– a gyermeki jogokról és a gyermek fejlődését biztosító támogatásokról való tájékoztatást, a támogatásokhoz való hozzájutás segítését,
– a családtervezési, a pszichológiai, a nevelési, az egészségügyi, a mentálhigiénés és a káros szenvedélyek megelőzését célzó tanácsadást vagy az ezekhez való hozzájutás megszervezését,
– a válsághelyzetben lévő várandós anya támogatását, segítését, a megfeleő szolgáltatások közvetítését,
– a szabadidős programok szervezését.
A gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében veszélyeztetettséget észlelő és jelző rendszert működtet , a veszélyeztetettséget előidéző okok feltárása és ezek megoldására javaslat készítése érdekében.
A gyermekjóléti szolgáltatás a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében óvodai és iskolai szociális segítő tevékenységet biztosít. A már kialakult veszélyeztetettség megszüntetése érdekében feladata a gyermekkel és családjával végzett szociális munkával elősegíteni a gyermek problémáinak rendezését, a családban jelentkező működési zavarok ellensúlyozását. A családi konfliktusok megoldásának elősegítése, különösen a válás, a gyermekelhelyezés és a kapcsolattartás esetében pedig kezdeményezi gyermekjóléti, szociális, pedagógiai és egészségügyi szolgáltatások önkéntes igénybevételét.
Gyermekjóléti szolgáltatás a családsegítéssel egy szolgáltató – a család- és gyermekjóléti szolgálat keretében működtethető és ennek megfelelően látja el, mind a gyermekjóléti, mind pedig a családsegítő szolgáltatás törvényben meghatározott feladatait.
A Magyarországi Evangélikus Egyház az országban, két településen – Lajoskomáromban és Gyönkön – biztosítja a család- és gyermekjóléti szolgáltatást az általa fenntartott intézmények – az Agapé Evangélikus Szeretetotthon és a Lackner Aladár Evangélikus Szeretetszolgálat – útján. A lajoskomáromi és a gyönki Család- és gyermekjóléti szolgálataink a fentebb vázolt feladatokon túl összehangolva a gyermekeket ellátó egészségügyi és nevelési-oktatási intézményekkel, illetve szolgálatokkal – szervezési, szolgáltatási és gondozási feladatokat végeznek, azaz folyamatosan figyelemmel kísérik a településeiken élő gyermekek szociális helyzetét, veszélyeztetettségét, meghallgatják a gyermek panaszát, és annak orvoslása érdekében megteszik a szükséges intézkedést, felkérésre környezettanulmányt készítenek, illetve kezdeményezhetik a települési önkormányzatnál új ellátások bevezetését.
Gyermekek napközbeni ellátása
A Magyarországi Evangélikus Egyház különösen nagy szerepet vállal a gyermekek napközbeni ellátása biztosítása területén.
A bölcsődei ellátás keretében a Gyvt. rendelkezéseit is figyelembe véve, elsősorban a három éven aluli gyermekek napközbeni ellátását kell biztosítani. Bölcsődei ellátást biztosíthat a bölcsőde, a mini bölcsőde, a munkahelyi bölcsőde és a családi bölcsőde.
A gyermekek napközbeni ellátása, a bölcsődei ellátás során a családban élő gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük – ideértve a gyermekgondozási díj folyósítása melletti munkavégzést is -, munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni.
A napközbeni ellátás keretében biztosított szolgáltatások időtartama lehetőleg a szülő munkarendjéhez igazodik.
A gyermekek napközbeni ellátását különösen az olyan gyermek számára kell biztosítani:
– akinek fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége,
– akit egyedülálló vagy időskorú személy nevel,
– akinek a szülője, gondozója szociális helyzete miatt az ellátásról nem tud gondoskodni.
A Magyarországi Evangélikus Egyház, illetve Gyülekezetei a gyermekek napközbeni ellátásának formái közül bölcsőde és családi bölcsőde formájában szervezi meg a gyermekek napközbeni felügyeletét.
Bölcsőde
A bölcsőde olyan bölcsődei ellátást nyújtó intézmény, amely a gyermekek napközbeni ellátása keretében, a Bölcsődei nevelés-gondozás országos alapprogramja szerint, jogszabályban meghatározott szakirányú végzettséggel rendelkező személy által, akár több csoportban nyújt szakszerű gondozást és nevelést. A Pilisi Evangélikus Szeretetszolgálatban szervezetileg önálló bölcsődeként 56 férőhelyen nyújtunk bölcsődei ellátást. Ebben az intézményben 4 csoportban, 8 fő kisgyermeknevelő és 2 fő dajka gondoskodik a gyermekek neveléséről, gondozásáról.
Családi bölcsőde
A családi bölcsőde feladatait önálló szolgáltató vagy legalább három – egy szolgáltató székhelyeként, illetve telephelyeiként, egy vagy több épületben működő – családi bölcsődét magába foglaló hálózat biztosíthatja. Három vagy annál több családi bölcsőde fenntartását hálózatba kell szervezni. A hálózatban biztosítani kell a szolgáltatást nyújtó személyek részére a folyamatos szakmai tanácsadást, valamint a gyermekek igényeihez rugalmasan igazodó szolgáltatások összehangolását. A Magyarországi Evangélikus Egyház ennek megfelelve alakította ki Családi Bölcsőde Hálózatát ás gondoskodik azok szakmai felügyeletéről.
A Magyarországi Evangélikus Egyház Családi Bölcsőde Hálózata jelenleg 12 családi bölcsődét, összesen 83 férőhellyel foglal magába. A Családi bölcsődéink öt településen, Szombathelyen, Piliscsabán, Dabason, Debrecenben és Nyíregyházán helyezkednek el. A családi bölcsődék működtetésében az alábbi intézményeink vesznek részt
Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat:
– Gyermeksziget Családi Bölcsőde (7 fő)
– Gyermekliget Családi Bölcsőde (5 fő)
– Hajnalcsillag Családi Bölcsőde (7 fő)
– Kisharang Családi Bölcsőde (7 fő)
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ (SZEDIK):
– Kuckó Családi Bölcsőde (8 fő)
– Cseperedő Családi Bölcsőde (7 fő)
– Várlak Családi Bölcsőde (8 fő)
– Óvlak Családi bölcsőde (8 fő)
Oltalom Szeretetszolgálat:
– Mókavár Családi Bölcsőde (7 fő)
– Mesevár Családi Bölcsőde (5 fő)
Szabó Gyula Evangélikus Szeretetszolgálat:
– Napocska Családi Bölcsőde (7 fő)
– Holdacska Családi Bölcsőde (7 fő)
Gyülekezeti fenntartásban az alábbi családi bölcsődék működnek:
Kaposvári Evangélikus Egyházközség:
– Mesebárka I Családi Bölcsőde (7 fő)
– Mesebárka II Családi Bölcsőde (7 fő)
Bócsa-Tázlári Evangélikus Egyházközség
– Mózes-kosár Családi Bölcsőde (7 fő)
Nyíregyháza-Kertvárosi Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház (Joób Olivér Szeretetintézmény)
– Mózeskosár Családi Bölcsőde (7 fő)
Bölcsődénk és családi bölcsődéink olyan szülő helyettesítő ellátások, ahol 20 hetestől 3-4 éves korig biztosítjuk a gyerekek gondozását, nevelését. Szolgáltatásainkban a gyermekek az óvoda előtt megismerhetik a kortársaikkal való együttlét örömeit, a nevelők segítségével elkezdhetik elsajátítani a közösségi élethez szükséges képességeket egy olyan napirendben, amely a rendszeresség elvén alapul és a gyermekeknek a szüleiktől távol is biztonságot nyújt.
Célunk, hogy családias, meleg, barátságos légkörben, személyre szóló, differenciált bánásmóddal tudjunk hozzájárulni a gyermekek személyiségének kibontakozásához. A gyermekek korának és személyiségének figyelembevételével látjuk el feladatunkat, tiszteletben tartva a családok egymástól eltérő értékrendjét, a gyermekek egyéniségét.
A bölcsődei szolgáltatásaink nyújtása során kiemelt figyelmet fordítunk a gyermekek igényeinek, tulajdonságainak, személyiségének és fejlettségi szintjének megismerésére. Türelemmel és szeretettel segítjük fejlődésüket.
Gyermekek átmeneti ellátása
Családok átmeneti otthona
A családok átmeneti otthona megszakítás nélkül működő olyan bentlakásos intézmény, amely gyermekjóléti alapellátás keretében a gyermek és szülője számára nyújt átmeneti gondozást.
Az otthontalanná vált szülő kérelmére a családok átmeneti otthonában együttesen helyezhető el a gyermek és szülője, valamint legfeljebb 21. életévének betöltéséig vagy – ha tanulói jogviszonyban, hallgatói jogviszonyban vagy felnőttképzési jogviszonyban áll -, legfeljebb 24. életévének betöltéséig a gyermek nagykorú testvére, feltéve, hogy elhelyezés hiányában lakhatásuk nem lenne biztosított, és a gyermeket emiatt el kellene választani szülőjétől, családjától.
A családok átmeneti otthona legalább tizenkettő, de legfeljebb negyven felnőtt és gyermek együttes ellátását biztosíthatja. A családok átmeneti otthona a felnőtt és a gyermek együttes ellátása során:
– befogadja az életvezetési problémák vagy más szociális és családi krízis miatt otthontalanná vált, továbbá védelmet kereső szülőt és gyermekét, biztosítja számukra az együttes lakhatást,
– befogadja a válsághelyzetben lévő bántalmazott vagy várandós anyát, illetve a szülészetről kikerülő anyát és gyermekét, valamint a várandós anya kérelmére az anya élettársát vagy férjét,
– segítséget nyújt a szülőnek gyermeke szükség szerinti ellátásához, gondozásához, neveléséhez,
– a szülőknek az ellátás mellett szükség szerint jogi, pszichológiai és mentálhigiénés segítséget nyújt,
– az illetékes gyermekjóléti szolgálattal együttműködve működik közre az átmeneti gondozást szükségessé tevő okok megszüntetésében, a család helyzetének rendezésében, otthontalanságának megszüntetésében.
A Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásában a Tessedik Sámuel Evangélikus Szeretetszolgálat Gödöllőn 40 férőhelyen, az Oltalom Szeretetszolgálat pedig Nyíregyházán, ugyancsak 40 férőhellyel működtet Családok Átmeneti Otthonát. Intézményeink küldetése menedéket nyújtani a különböző gondokkal küzdő, krízishelyzetbe került családoknak. Arra törekszünk, hogy együttműködve az eset során érintett szakemberekkel és családdal, közösen dolgozzuk ki alternatíváikat, lehetőségeiket a nehézségeik megoldására. Olyan körülményeket teremtünk, amelyben a gyermekek biztonságot, szeretetet, megbecsülést, odafigyelést éreznek.
A családok támogatása, a családban hatékonyan működő erőforrások felkutatására és ezen erőforrások eredményes működtetésére irányul, mely hozzájárul a család szocializációs funkciójának minél szélesebb körű kibontakozásához. A napi kapcsolattartás és az egyéni beszélgetések a legfontosabb eszközök a támogató munkában. A napi kapcsolattartás célja a rövid, kölcsönös informálás a család körülményeiről, a változások megismeréséről. Az egyéni beszélgetés a család, a gyermek körülményeiről szóló részletes tájékozódást vagy a hosszabb megbeszélést igénylő kérdések, problémák közös átgondolását szolgáló kommunikációs és kapcsolattartási forma.
A szolgáltatás igénybevétele történhet a szülők kérelmére, a családgondozó ajánlására, illetve súlyos esetekben az illetékes gyámhivatal elrendelésére. Az intézményi jogviszony együttműködési megállapodás írásbeli megkötésével jön létre határozott időre, egy évre, mely szükség esetén további fél évvel, ill. ha iskoláskorú gyermek is van a családban, akkor az adott tanév végéig, meghosszabbítható.
Intézményeinkben az egyes családok elhelyezésére külön lakószobát biztosítunk. Épületeink alkalmasak az éjszakai és nappali tartózkodásra, a személyi tisztálkodásra, az étkezésre, a közösségi együttlétre.
Az Oltalom Szeretetszolgálat 2022.06.01. óta két különálló családi házban – Nagycserkeszen (6fő) és Nyíregyházán (6fő), összesen 12 férőhelyen – az otthonhoz kapcsolódó külső férőhelyeken biztosítja azoknak a családoknak az ellátását, amelyek önálló lakhatásra támogatással képesek és nem igényelnek folyamatos, napi szintű szakmai segítséget. A külső lakhatás szolgáltatás hozzájárul a család sikeres kivezetéséhez az ellátórendszerből, elősegítve ezáltal a család társadalmi reintegrációját. A lakhatást, mint szolgáltatást a családok a családtagjaikkal együtt a családok átmeneti otthona ellátásának időintervallumával együtt, mindösszesen 3 évig vehetnek igénybe. A családgondozó heti 4 órában biztosít családgondozást a külső férőhelyen elhelyezett családok számára. Segítő tevékenysége során a szociális munka módszereit alkalmazza, így krízisintervenciót, egyéni esetkezelést, családokkal és csoportokkal végzett szociális munkát és a települést érintően közösségi szociális munkát. Tevékenysége során támogatja a családot az új lakókörnyezethez történő alkalmazkodásban, segítséget nyújt a hivatalos ügyek intézésében, gyermek nevelési és gondozási kérdésekben, a családi költségvetés, a háztartásvezetés és a napirend kialakításában. Közreműködik az egyéb szolgáltatások, szakemberek elérésében. Kiemelt feladata a család képessé tétele a hosszú távú, fenntartható önálló életvitelhez szükséges képességek, készségek kialakításában, ennek érdekében együttműködik az egészségügyi, szociális és gyermekjóléti ellátórendszer tagjaival, intézményekkel, szolgáltatókkal és a hatóságokkal.
Külső férőhelyeink mindegyike az ellátott család életvitelszerű tartózkodására alkalmasak, rendelkeznek a mindennapi életvitelhez szükséges alapvető berendezési és használati tárgyakkal, és a családok átmeneti otthona székhelyét tömegközlekedéssel egy órán belül el lehet érni. Az elhelyezett családok számára külön-külön lakást biztosítunk.